Gazdag vagy, s kinek tolla ily ékes,
Lényének mélye bõ kincset takar,
De néha oly riasztóan rémes,
Oly pompázó, s ez téged néha zavar.
Ünnep, ha kinyílik, tárul e lélek,
Csillogó és szórt, mint a csillagok.
Múló idõ nyomán megkopott vétkek,
Mint köveken villanó képsorok.
Megõriz mindent a gondolat,
Elrejt, mint apró szószedet magában,
Szent öröm legyen az a pillanat,
Mint feltárult kõ bezárt falában.
Az élet ajándékaként létezel,
S papírral, tolladdal vétkezel.
