Lepketánc közepette,veréb teste mélyre esve
Piciny tested védem,féltem.
Ez ám a csoda,harangvirág szirma illatozva
Terjed-terjed egyre széjjel,fákon,réten töviseken.
De itt repül máris egy marék kaptárméh
S átfújja testüket egy gyenge,zsenge szél.
Megálltam!Lelkem körbefonja csendes lényegét
Csak némán hallgat,nem beszél.
Félelem!Kis kezedet ölelem
Zúgolódok nesztelen tartásod mély öblében.
Megmártóznék lelked szelíd tengérében
Rózsád minden tövisében
Gyenge karomba fognám bús dallamod
Lüktetõ vénád apró fodrait.
Óvnám,védeném mindenséged fájó porcjait
Teljességed maró,gúnyos szavait.
Mert egyetlen vagy te nekem
a talaj homokszemcséiben
Egyetlen a tenger cseppjeiben
Egyetlen a szivárvány színeiben
Egyetlen keringésem ereiben.
Nem kell más világ, sárgarigó fütty
Megmásznám én kemény fatörzsed erõs gyökerét.
Mi vagyok hát én,hogy szerelmet nem hallhatok,
Hogy szerveim sejtjeivel én is meghalok.
Mert úgy kellesz nekem
Mint könyvnek a szó
Mint virágnak a hajtás
Mint újjnak a köröm
S mint szerelemnek a társ.
Elmerültem piszkos szavak vad vízében
Megadtam magam egy másik élet kicsiny szívének
Többé már nem hallok dalokat,
hát beszéljetek nyugodtan vad tengeri morajok.
fogjatok át bús teljességemet
Remegõ kezem meredve nyúl értetek.
