Napkorong

Ólom lábakon peregnek a percek,
néha-néha egy pillanatra megpihen,
nem halad, fáradtan, lassan kúszik tova,
mardossa, kínozza szomorú szívem.
Segélykiáltásom az égig üvöltöm,
artikulátlan hangon kiáltom neved,
lelkem haldokolva hever a földön,
de nem látja szenvedésem senki sem.
Napról napra halványul fénye,
talán eltűnik egyszer a semmibe,
csak a hit, a remény él bennem,
minden más már rég halott,
de Te meggyógyíthatod a sebeket,
még feltámaszthatsz, ha akarod.
Tárd ki felém szívedet,
fürössz meg fényében kérlek,
nyújtsd ki felém karod,
s ölelj át, hisz annyira félek,
mikor bánt az élet.
Mintha gyilkos összeesküvés,
lassú kínhalál nyújtaná az időt,
nélküled végtelen hosszúra nőtt.
szívem hideg jégveremben fagyhalálra,
lassú kis pillangó módjára
még él, piheg szegényke,
de már rég mozdulatlan a szárnya.
Szépségét még őrzi a jég,
példaként mutatja a világnak,
ily szépség ritka e földön,
kincsként kell őrizni, vigyázva.
De az ember gyarló, hideg,
tán nem is látja a tüneményt,
engedi, hogy halálra fagyjon,
már nem is lélegzik szegény.
Jégbe burkolózva alszik a pillangó,
fagyhalálba menekült,
magával vitte a színeket,
a világra mély, szürke köd ült.
Sötét álmot hozott életemre
az álomléptű idő,
mélységes fájdalom száll körülöttem,
s lelkem köré sötét hálót sző.
Talán késő lesz, mire meglátod,
a háló teljesen eltakar,
s bonthatatlan burkot von körém,
mit nem tép el sem szél, se zivatar.
Talán elszürkül a lelkem is a gubóban,
elveszti ragyogását mire megmenekül,
de e vers örökké hirdetni fogja fényét,
s meghagyja a világnak emlékül...

Hozzászólások

Dellamama - augusztus 09 2014 07:09:19
Gyönyörű, de nagyon szomorú a versed!
Szeretettel olvastam: Maria

farkas viola - augusztus 09 2014 09:52:16
Kedves Katryna!
Mit lehetne írni segélykiáltásodra? Gyönyörű versed szomorúságára?
Folytonos fájdalom bennem is, ha körbe nézek ott is, mindenhol.
Te még fiatal vagy, reménykedni kell. Aztán ha elhisszük, jobbra fordul valamikor.
Szeretettel: Viola