Napkorong

Butaságom története

Elmondok egy mesét,
Butaságom történetét.
Összegzek néhány dolgot,
Hisz már mindenki csalódott.
Kezdődött az óvodába!
Nem csak enyém, az óvoda játéka.
Ez csalódás, bizony- bizony.
Itt kezdődik, a tulajdon viszony!
Az után meg kell szokni,
A közöst megosztani!
Hát ez gyötrelem!
Az óvoda sötét verem!
Majd rájöttem lassan,
Rajtam kívül más is van.
Sőt ne csak más,
Van leány és srác!
Jött az újabb galiba,
Szerelem az oviba.
Merem, vagy nem merem?
Ez a következő verem!
Mire végre ebből is kimásztam,
Kezdődött az iskolában.
Minden eset más és más,
Ráadásnak, tanulás!
Nyugton ülni benn a padban,
No, de hogy rövidre fogjam,
Lassan mindent megtanultam.
Enyém, tiéd, mindenkié!
Nyolc év kellett, ki ne hinné!
Már mindennel boldogultam,
Ismét szerelembe bódultam!
De, ki nekem, annak más kell!
Kinek én, azt fránya vigye el.
Jött újabb nyolc év.
Visszanézve csodaszép!
De akkor! Volt gyötrelem.
Azt gondoltam bele veszem.
Nem tagadom, volt más gondom,
A barátnőm, és a családom!
Ők, mindent jól tudnak,
Én a buta, ők okosak!
Hát mindenkit meghallgattam.
Az összest, egy kosárba raktam,
Majd szépen szétválogattam,
Innen-onnan, mit hallottam.
Lett belőle egy egész,
Egy érthető, tiszta kép.
A szerelem szép, nem szenvedés,
Ha nincs is beteljesülés.
Maga az érzés csodás,
Titkolt, féltett álmodás!
Majd jött a párom!
Ez valós lett, nem álom.
Ismertem már egyet, kettőt,
Hoztak napfényt, viharfelhőt,
Tán tökéletes nincsen,
Őt nekem teremtette Isten.
Ez időre megtanultam,
„Szerelem, szeretet”, bonyolultabb!
Kitartás, tisztelet, minden ára,
Ez, tizennyolc év zsákmánya!
Persze ez így, csak natúrba!
Sokminden nincs közbeszúrva.
De mindenki egyre bölcsebb,
A csúnya is lehet szebb!
A rossznál, lehet rosszabb,
A rövid is olykor hosszabb!
Hol fenn, hol lenn a kerék,
Ez jellemzi „butaságom” történetét.

Most újabb negyvenhárom év után,
Itt állok, újra….bölcs-bután,
Mint a kis gyerek,
A tehetetlenek,
A bénák a vakok,
Fáradt az ész, a végtagok,
Égek, miközben megfagyok.
Csak hittem, hogy bölcsebb vagyok!
A sors meg erőszakolt,
Mélyen belémhatolt,
Mint fát a szú, rágott,
Alattomosan átvágott.
Van e restauátor?
Vagyok e, elég bátor?
Vagy hagyom, a szút, hogy rágjon?
Most itt állok negyvenhárom év után,
Tehetetlen, bölcs-bután,
Még a szú, az erősebb,
Ő ösztönből bölcsebb,
Csattogva rág, hogy éljen,
A csöpp, mindent fel emésszen!
Én eregetem tüskéimet,
Mik egyszerre szúrnak, védnek,
Már én is ösztönből élek!
Mi a jó és mi a rosszabb?
Ami elmúlt az a hosszabb!
Hát előre nézek bölcs-bután,
Hiszek, remélek ostobán,
Kevesebb előre, mint hátra,
Hagyatkozom, bölcs butaságra.
Nincs, enyém és nincs tied,
Hogy bölcsebb vagy csak hiszed,
Az élet sötét verem,
Hol bátorság, félelem,
Egymás mellett terem,
Körforgás a történelem!