Napkorong

Я бодрствую, но вещий сон...

Я бодрствую, но вещий сон мне снится.
Пилюли пью - надеюсь, что усну.
Не привыкать глотать мне горькую слюну -
Организации, инстанции и лица
Мне объявили явную войну
За то, что я нарушил тишину,
За то, что я хриплю на всю страну,
Чтоб доказать - я в колесе не спица,
За то, что мне неймется и не спится,
За то, что в передачах заграница
Передает мою блатную старину,
Считая своим долгом извиниться:
«Мы сами, без согласья...» - Ну и ну!
За что еще? Быть может, за жену -
Что, мол, не мог на нашей подданной жениться?!
Что, мол, упрямо лезу в капстрану
И очень не хочу идти ко дну,
Что песню написал, и не одну,
Про то, как мы когда-то били фрица,
Про рядового, что на дзот валится,
А сам - ни сном ни духом про войну.
Кричат, что я у них украл луну
И что-нибудь еще украсть не премину.
И небылицу догоняет небылица.
Не спится мне... Ну, как же мне не спиться?!
Нет! Не сопьюсь! Я руку протяну
И завещание крестом перечеркну,
И сам я не забуду осениться,
И песню напишу, и не одну,
И в песне той кого-то прокляну,
Но в пояс не забуду поклониться
Всем тем, кто написал, чтоб я не смел ложиться!
Пусть чаша горькая - я их не обману.
___________________________________________

ÉBER VAGYOK, DE PRÓFÉTAI ÁLMOM...

Éber vagyok, de prófétai álmom.
Az altató majd hat – reménykedem.
Megszokni nem tudom, a keserűt nyelem:
Szervek, hivatalok, de személyek is, látom,
Nyílt háborút hirdettek ellenem –
Azért, hogy én a csendet szétverem,
Azért, hogy hörgök országnyi helyen,
Hogy púp vagyok – mondhassák mindenáron,
Azért, hogy nincsen nyugtom, nincs alvásom,
Azért, mert külföld számos hullámsávon
Adja a régi sok, csibészes énekem,
Elnézést kérve mindegyik adáson:
„Nincs engedély, magunk…” – Ó, istenem!
És még miért? Talán, mert van nejem,
De nem belföldivel, úgymond, a házasságom…
Mert nyugaton jár, úgymond, az eszem,
Mert nem süllyedek a fenékre, nem,
Mert írtam dalt, sokat, elismerem,
Arról, hogy fritzet öltünk a csatákon,
Hogy lőrést zárt testével egy a gáton,
De nem volt harc álmomban, lelkemen.
A holdjuk ellopom, ez vádjuk ellenem,
És mást is még fogok, azon mesterkedem.
Hazug mesék egymás után, nem is csodálom.
Nem alhatom… Hát, mért nem jő az álom?!
Nem, nem! Italba nem feledkezem,
És áthúzva a végrendeletem
Magamra én a kereszteket hányom,
És írok dalt, nem egyet, énekem
Elátkoz majd valakit rendesen,
De nem felejtem: jár a meghajlásom
Azoknak mind, kik azt írták, hogy helyt kell állnom!
A gyógyszer keserű – őket rá nem szedem.

* * * * *

Hozzászólások

Szollosi David - szeptember 14 2014 13:50:20
Köszönöm, Helen, hogy ilyen hamar föltettél, olvastál és mélyen átérezted a verset, annak üvöltő igazságát. Nem volt könnyű két rímmel megformálni a teljes tartalmat, de végül is forma- és tartalomhűen sikerült. 1973-ban kelt a vers, ebben az évben V. levelet is írt az SZKP KB részére, amit ugyancsak lefordítottam, és be fogok küldeni a Korongra a prózák között, de az sem lett volna rossz,ha ide a vers elé teszem be...

gufi - szeptember 14 2014 14:50:53
Kedves Dávid!
"Szólj igazat, s betörik a fejed!" Látom e mondás külhonban is helytálló. Viszont mindenütt élnek bátor, szókimondó emberek.
Gratulálok!
üdv:gufi