Egy tökéletes hazugság melyben áltatom magam, melynek része vagyok,
Én mindezt tudom, de a remény örökkön-örökké ott ragyog.
Ott ragyog, de messze t?lem,
Hogy elérjem, nincs sok esélyem.
Magamhoz ragadnám két kezemmel,
S ragyogása ölelésembe veszne el.
Egy tökéletes hazugság melyben élek,
Mely elborítja egész lényemet.
Testem már egy lélegzetvételért könyörög,
Mert e hazugság megfojt. Ebbe bele?rülök.
Nem tudok kiszabadulni karmai közül,
E hazugsággal pókhálót sz?ttem éltem körül.
Egy tökéletes hazugság melyet felépítettem,
S talán most fog összeomlani benne minden.
Minden mely már életem része lett,
De e hazugság ellenem fordult és tönkretett.
Minden, amit szépnek hittem köddé foszlik,
A felépített életem végleg elbúcsúzik.
Egy tökéletes hazugság melyben már csak árnyak élnek,
Több ezer van bel?lük, de én t?lük már nem félek.
Pedig minden egyes álmomban látom ?ket,
Ahogy összegy?lnek, és rajtam röhögnek.
De mindez engem már nem érdekel,
A tökéletes hazugságnak vége és új életet kezdek el.
