|
 Vendég: 22
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Még itt állok az ősz-kikezdte réten,
hallgatom, amint az idő söpröget,
rendezi sorát, az igazi létet,
és kihúzza a sok rozsdás vasszöget.
Arcom taván hullám-barázda kelyhe,
csodálkozik: milyen szép volt valaha,
de rám vetül az alkony puha pelyhe,
nyakamban a lógó sorsom, kabala.
És hordozom, mint béklyóját a rab,
majd emlegetnek tűnődő szavakkal,
nyár estéken, ha erősen tűz a Nap,
és a jég-rianást őrző tavakkal.
Mily jóságos volt, de mégis mily kemény,
a szívét adta annak, aki kérte,
de mára megkövült benne a remény,
sok gördülő szava vajon sért-e ?
A kéklő esték is suttognak rólam,
talán álom voltam, egyszerű mese,
körém hiába zengett hangos szólam,
háborgó lelkemnek csend a fegyvere. |
|
|
- szeptember 16 2014 08:35:13
Minden versszak egy költői kép.
Lenyűgöztél, kedves Joli!
Szeretettel gratulálok: Radmila |
- szeptember 16 2014 09:55:01
A természeti kép
és a lírai én
harmonikus összhangban
..velem is!
csodás!
kata |
- szeptember 16 2014 18:58:11
Szépet írtál...nekem főképp a 2.versszak viszi a prímet.  Szeretettel. Éva |
- szeptember 16 2014 19:21:06
Kedves Jolika!
Magad vagy az ősz virága, s imigyen tündökölsz versedben!
Üdv:gufi |
- szeptember 17 2014 09:20:21
Köszönöm szépen, hogy itt jártatok, olvastatok és véleményeiteket is,
kedves Mila, Kata, Éva, Feri !
Verseimet az élet írja, én csak lejegyzem.
Joli |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. október 16. péntek,
Gál napja van.
Holnap Hedvig napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
