Arcomba csap a nyári zápor,
Hajamból, vállamon zuhatag ficánkol
kedvesem karjára, és õ állja a vízesést.
Mily mesés a szerelem!
Szánk csókokban forr össze,
az esõ hosszúszemû gyöngye
Szempillánkon megakad;
egy pillanat, és arcunkról szánkba gördül.
A hosszú, forró tea ízû csók után,
esõ függöny ál közénk csupán.
És a sötét felhõhab között tarka villám cikáz.
Hangja csattogva, remegteti házak ablakát,
az angyalát! Az ingünk testünkre simul,
bõrünk hûl, de szívünk újra lángra gyúl,
és kacagva, kocogunk az égiháború alatt.
