Pityereg a szél, sírdogál a felh?,
Hjaj, hát búcsúzni kell, itt az id?.
Még egyetlenegy lágy szeret? ölelés,
Szívben máris hasad egy óriási rés.
Könnycsepp gördül le, benne minden érzés,
Az élet, bánat, féltés, maga a szeret? létezés.
Csak venne el az éj, s föl, csillagi sorba emelne,
Honnan szép harmatgyöngyöt égi szemem permetezne.
Egei boldogságnak, lenne mivoltom, csupa oltalom.
A búcsú fájdalmát, többé érezni nem akarom!
Minden kedélyvilágom végtemet?je TE vagy,
Elbúcsúztam, mosoly, már az arcomra fagy.
Sétálok, s egy fényes csillagot bámulok,
Lehullott, hervadt levélen bandukolok,
Gondolkozom, a világot látom a szemedben,
Árván, letörten kószálok h?vös, csendes éjben.
H? társad szeretnék lenni,
Ám az nem lehet, aki bír felejteni,
Nem bírlak, nem is akarlak feledni,
Míg világ a világ, csak téged akarlak szeretni!
|
|
