A szederfákról tudtam faluszerte,
hogy udvaron áll, vagy az árokparton,
hogy érésüknek miféle a rendje,
és úgy egyem, hogy fél nyarat kitartson,
volt hamvas, fehér, s fekete, a legjobb,
és mindegyik más időpontban érett,
hogy pont időben, s pont jókor legyek ott,
fölporoztam a körbe-faluvéget,
de legjobban a feketét szerettem,
ha megpiroslott, savanyón haraptam,
a nyoma hosszan színődött kezemben,
de elhagyott, mint ujjamat a szappan,
sosem tűnődtem, ki ültette őket,
valahogyan az én kedvemre voltak,
talán az Isten tenyeréből nőttek,
nagy kedvére a kíváncsi gyomornak,
a felnőtt sosem esedezett érte,
de emlékszem a tántorgó kacsákat,
ha rákaptak az ízes erjedésre,
és kedvet falni vissza-visszajártak,
valami mindig termett, fölkínálva
az ízeket, az ingyen égi konyhát,
és jutott minden, sosem sorban állva,
ha meg-megborzoltam az ágak kontyát. |
|
