Lassan megvénül már az ég alja.
A csillagok megfáradt ráncokat festenek
Ezüst-kék arcára.
Bústól súlyos könnycseppeimet
Mosolygó álarcomon túl
Csak a fehér Hold láthatja.
,,Oh, te kedves Holdsugár!
Mond, szerelmem merre jár?"
De hiába várok válaszára,
? csak szétfoszló álmokat festeget
Szemem világára.
Mint lángok között a holttest
Egy fekete csónakban fekve,
Úgy engedlek utadra én is...
