Gyûlölet éget, csak düh, és rettegés.
Másokat okolni, nekem ez már kevés.
Körmöm saját húsomba mélyed,
kiserken nyomán megannyi vércsepp..
Fájjon csak, úgysem érzem..
Folyjon ki minden vérem
Szabaduljak ebbõl a testbõl..
menekülnék errõl a helyrõl.
Csordogáló kis vörös patak
mely a lépteim nyomán marad
emlékül itt hagyom
Ne sajnálj! Nem akarom!
Futni, rohanni innen el,
talán a halál szeretettel ölel.
denes - február 27 2008 11:23:02
Na, nem szeretném, ha ezt komolyan gondolnád és remélem úgy is van. Azért harag és keserûség van a versedben, nem vagy kibékülve önmagaddal és a világgal.
Persze sokan vagyunk így.
Crysty - február 27 2008 11:47:11
Nem fogok meghalni azért se.. bosszantóbb vagyok élvemint holtan, szenvedjen a világ is!..
reitinger jolan - február 27 2008 17:10:32
Depresszív hangulatú, jól felépített vers. Milyen szomorú, hogy a rosszról sokkal könnyebb jó és hatásos verset írni.
"Depresszió: ... olyankor, ha bármit is teszek: mindet, mindig valami más helyett.."
Üdv.J.
szoszircsi - február 27 2008 18:48:15
[b]...Crysty- a megértést kell megtalálnod...a megértéssel azon kapod magad,hogy míg az egyik pillanatban az örvénnyel alámerülsz...a következõben már kiemelkedsz...a választás a tiéd!...a megértés olyan,mintha apró kis gyertyákat gyújtanál a koromsötét szobában...- a sötétség hirtelen eliilan,mert a fény és a sötétség együtt nem hál...szeretettel-ircsi:[/b])
gondola - február 27 2008 20:33:06
Nagyon keserû ez a vers, mégis nagyon jó!
bosszantóbb vagyok élvemint holtan, szenvedjen a világ is!..
