Az égen egyedül egy felh? szomorkodik,
Ezért az es? zuhogva esik.
Eláraszt mindent, házat, cip?t,
Reménykedve várják már a jó id?t.
De a felh? egyedül csak sír, zokog,
A földön mindenki a könnyeiben tocsog,
A madárka kitalálja: délre repül,
Hoz neki barátot, s az ég kiderül.
Repked a madárka, hegyen és erd?n által,
Délre ér, hol süt a nap, zúg a madárdal.
Néz az égre, apró felh?kkel teli,
A kék nem is látszik, úgy keresztülszövi.
Mosolyog a madárka csendben magába'
Lesz a sírós felh?nek sok pici barátja,
Hozzájuk repül, hívja ?ket.
Sietve vezeti haza a felh?ket.
S ahogy röppennek a felh?k gyorsan,
Eláll az es? azon nyomban,
Kisüt a nap, felszárad a föld,
Mindenkit a vidám tavasz köszönt.
