Napkorong

Minő dőre dolog, derűre jön ború,
Végleg megy el a kedvünk és jön reá bú.
Tizenhat huszonöt, mindjárt üt az óra,
Már biz' nem lesz Calypso, holnap virradóra.

Most beszélget B.Tóth még egyszer Jakubcsekkel
És együtt sztoriznak, a szép emlékekkel.
A Laci előkotort mindenkit, régit,
Hogy mondja el utólag, ha van sérelmit.

Nem talált olyan kollégát, ki szólt volna,
Rosszat, kellemetlent, és most utószóra.
Hallgatók is csak révednek vakvilágba,
Nem értik, ki lökte Calypsot, a poklába.

Két hete írta újság, megszűnik adónk,
Pedig ez egy nagycsalád, az összetartónk.
Sok betelefonáló hangja elcsuklott,
Hallottam, szpíker meg, hang nélkül zokogott.

Fantasztikus volt, nagycsaládi, emberi,
Ez már hit volt, modern vallás és világi.
A Calypso hajó, ma, tizennyolc harminckor
Végleg kiköt, többé nem fut ki… semmikor.

Meleg volt, emberi, családias… tényleg!
Tizenkét és fél év után ennyi… végleg?
Kinek állt érdekében ezt megszüntetni?
Nem tudom, de tudat, nem hagy már nyugodni.

Nap közben ez volt a totál élvezetem,
Ha bajom volt vagy baj ért, a pihenésem.
Nem lesz több játék vagy érdekes interjú,
Majd egyedül leszek, mint karón a varjú.

Hat éve egyszer beszéltem a Dombival,
Meséltem, hogy jártam az újfunlandival.
Utána meg beszéltem a testbeszédről,
Mint kommunikációs lehetőségről.

B.Tóth most is jó-pofizik, talán helyesen,
De hallom hangján, búcsúzik, véglegesen.
Előjön, megelevenedik a régmúlt,
Ma este fél hétkor lesz... a Calypso régmúlt.

Jók voltatok fiuk, lányok, és Calypsosok,
És Ti hallgatók, családom is voltatok.
Családom! Hátha jobbra fordul a sorsunk,
Hátha lesz egyszer új Calypso… bizakodjunk!

Vecsés, 2001. november 30. – Kustra Ferenc