Gesztenye-gyertyákat
állított ablakomba az est,
kivájt tökökbe,
kereplõs csürhével süvöltve
oboákkal szítom
a csonkolhatatlan, zöld lobogást
ellenük, mígnem körmömre égnek
erdõnyi magányú vágyaim;
viaszos törzsük tövében
locsog a busó-had,
lábukat mossa örvénylõ,
kavicsos szomorúságom:
csellód sós csillogású dallama,
és most úgy szeretném
áldó, sugaras szalagom
kötni hajkoszorúdba
az ellobbant tavasz ravatalánál,
Éva!
denes - február 28 2008 10:22:20
Hangulatában kissé szomorkás volt e versed.
madi69 - február 28 2008 14:59:37
Gyönyörû ez a vers, sokszor elolvastam, s minél többet olvasom annál jobban magával ragad!
Grat.: Madi69
reitinger jolan - február 28 2008 16:02:31
Nagyon szép, dallamos. Ha egy kicsit dolgozol még rajta, akár haxameteres verselési formává is alakíthatod, az alap megvan.
Üdv.J.
PlasticPuppet - február 28 2008 21:52:32
Kedves Mester! Minden elõttem szólóval egyetértek. Nagyon tetszik, gyönyörûnek találom, különleges!
Gabor mester - február 29 2008 08:29:42
Örülök, hogy "együtt sírunk, együtt nevetünk"... Ezt a (szintén harmincvalahány éves) verset kivételesen egyszer sem írtam át, nem is akarom... A dallamossága Éva csellójának ihletõ hatása - és magyar nyelvi adottság (nem válogattam "direkt" ilyen szavakat - jöttek...). Szeretettel: Gábor
gondola - február 29 2008 18:21:31
Hát ez bizony gyönyörû mestermû lett! Nagyon tetszik!
