|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Énekelve jöttem álmodozó szemed felé
egy ölnyi virággal. Asztalodon volt
a kertek, sétányok gyönyörű illata,
mint ott a falun, egy menyasszony a pápaságban.
Virágok, amik a víz színén lebegnek, hulló virágok,
vagy a hegyi virágok, mint valami szigorú sziklák
keverednek az édes éghajlatban,
és nőnek az üvegágyásban az ég alatt.
De te kinevetted közönséges gesztusomat,
szeplőtlen lobogó lángomat,
kérdőjel alá tette a költőt,
s szétszórtad virágaimat a szobádban.
Akkor megbosszultam a virágokat, félő ellenségük lettem,
felgyújtottam, mint Rómát, tűzpiros rózsákkal,
és most járkálok szétrombolva a hektárnyi lángok,
aromák között, míg tönkre nem teszem őket.
Éveimben kertek nélkül sétálsz,
szépen kifosztod a daktilus emlékét,
bár a rózsák tüskéitől véres a tenyerem,
mert utamba kerültek, s én kihasználtam őket.
|
|
|
- szeptember 14 2015 06:23:40
Azt hiszem kicsit sokat akartál egyszerre elmondani versedben. A kevesebb néha több. Üdv.: Hedvig |
- szeptember 15 2015 07:39:30
Versed olvasva a virágok szeretetét látom hangsúlyozva. Végül is a virágokon álltál bosszút, mert nem fogadták szeretettel ,szétszórta valaki. Ne a virágra haragudj, hisz nem tehet róla, hogy olyannak adtad aki nem szereti.
Gratulálok versedhez.
szinci |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
