Napkorong

Az eltévedt ember
balladája....

Kerestem valamit egész
életemben,nem tudtam
mi az,boldogság,szerelem,
vagy talán csak magamat
kerestem...

Jártam a világot heted-hét
országot,hegyen,völgyön át
amíg elfogyott a láthatár és
nem volt több ország már.

Csodáltam a sok idegen ajkú
népet,kiknek én voltam az idegen
és nem tudták mit beszélek
mutogatnunk kellett.

Azon gondolkodtam miért van
annyi zűrzavaros nyelv mikor
ha csak egy lenne mindenki
boldogabb lenne.

A másik a pénz,a valuta ami a
vérszopó bankok uzsora
kamatja,szegény emberek
csíráztatója.

Figyeltem a kínai kulit aki
egész nap húzta a kétkerekű
riskát,arra gondolván lesz-e
elég rizs már.

Láttam az Ausztrál aboriginit,
kengurut hajhászó gyerekeiket,
az Új Zéland juhászt kinek kutyája
kergette a báránysereget.

Álltam az ámulattól Machu Piccu
legmagasabb hegyén,ahol
az Inkák birodalma és Pizaro
hadjárata véget ért.

Talán a legérdekesebb volt a
királyok völgyében Tutenkhamen
arany koporsója,piramisok
regéket mondanivalója.

Megpihentem a Mont Blanc
tetején,csodáltam a Párizsi
asszonyokat,a Szajna eldugott
részein paráználkodó párokat.

Sok szép asszonyt láttam
szerte a világban de olyan
szépek sehol nincsenek mint
Magyarországban.

Az utam végéhez ért és
elgondolkodtam azon,hogy
miért van az,hogy az emberiség
nagy része boldogtalan.

Ez a föld, ahol minden megterem
embernek igazi értéke nincsen
pénzzel mérik a becsületet,
kinek több van az minden lehet.

Pusztító,gyilkos háborúk,melynek
vége nincsen,hová jut az emberiség
ebben a reménytelenségben,
elkárhozunk a végtelenségbe.

Kerestem,mi az élet titka,de
nem találtam sehol.Eltemettük
régen nehogy valaki megtudja
hol van a boldogság útja.