Szomorú az égbolt,
a felhők könnyei folynak
Sír a szél a mezőn át,
bús, őszi dalt trombitál
Vadul rohan a vizeken,
sárgult leveleket sodor,
recseg, ropog az avaron,
fütyülve tépi az ágakat, a
vitorlaként szálló felleget
Mélabús, mogorva az égbolt
sötét az est, halott a táj,
fáradtan kúsznak az árnyak,
homályos ablakok mögött
sápadó fények reszketnek,
titokzatos hangok suttognak,
a csöndben imákat mormolnak
lelkek reszkető csendjébe,
elveszett múltak emlékében,
a lobogó gyertyák fényében
mamuszka - október 02 2015 21:57:25
Nagyon szép,nagyon szomorú
ölellek szeretettel Sárika
szinci - október 03 2015 07:33:18
Szép szomorkás vers. szeretettel olvastalak. szinci
Deak Eva - október 03 2015 08:26:29
Kedves Margó! Már a cím is megfogott! Költői képekkel élővé varázsoltad a képet. Zenei aláfestéssel mennyei. Margókám a szomorúban is megtaláljuk a csodát, és ez az. Szeretettel. Éva
szomorufuz - október 03 2015 14:30:25
Drága Sárika!
Incikém!
Évám Drága!
Köszönöm, hogy itt voltatok velem. Igen, a csoda mindenben ott van.
Szerető öleléssel - Szfűz
farkas viola - október 03 2015 15:33:56
Drága Margitka!
Ó, de gyönyörű! Mintha film lenne, mutatod a sok szépséget, gondolatunk belemélyed.
Szeretettel: Viola
szeretettel Sárika
