Az éjben bámulom az eget,
s számolom a Fiastyúk csillagait,
egy pillanatban léteznek, több pillanat nincs,
látni azt a vállra tetovált jelet .
Szél kelti és a szél viszi tovább,
valaki, aki nem érdemli, keresztre feszíti,
a szél gyújtja meg, a szél gyűjti össze,
gondolatomban, véremben összekeveri.
A tűz játéka, a szívek játéka,
fáradozom, hogy megszámoljam őket,
igen, azokat a kis csillagokat,
a lágy, enyhe tüzeket, és a nagy tüzeket.
Annyit amennyit látok - mint megannyi szív -,
mi értem ver, lüktet a térben,
égek a jajban, és halomban a dombon,
lágy szívek, ó a nagy szívek! |
|
