Napkorong

Heinrich Heine: Die Beschwörung

Der junge Fanziskaner sitzt
Einsam in der Klosterzelle,
Er liest im alten Zauberbuch,
Genannt der Zwang der Hölle.

Und als die Mitternachtstunde schlug,
Da konnt' er nicht länger sich halten,
Mit bleichen Lippen ruft er an
Die Unterweltsgewalten.

Ihr Geister! holt mir aus dem Grab
Die Leiche der schönsten Frauen,
Belebt sie mir für diese Nacht,
Ich will mich dran erbauen.

Er spricht das grause Beschwörungswort,
Da wird sein Wunsch erfüllet,
Die arme verstorbene Schönheit kommt,
In weißen Laken gehüllet.

Ihr Blick ist traurig. Aus kalter Brust
Die schmerzlichen Seufzer steigen.
Die Tote setzt sich zu dem Mönch,
Sie schauen sich an und schweigen.

(Szellemidézés
Egy újdonsült ferences rendi lakott/egy elhagyatott kolostorcellában,/tallózott egy régi varázskönyvben,/mely elfogadja a pokol hatalmát.//
És mikor éjfélt ütött,/akkor ő nem bírta tovább magát tartani,/fakó ajakkal szólította/az alvilág erőit.//
Ti szellemek! küldjetek nekem a sírból/szép nő holttestét/elevenedjen meg nekem erre az éjszakára,/akarok gyönyörködni benne(?)//
Elmondta borzalmas szellemidéző szöveget,/akkor beteljesült az óhaja,/szegény halott szépség jött/fehér lepedőbe burkolva.//
Tekintete szomorú. Hideg melléből/ fájó sóhaj emelkedett./ a halott leült a szerzetes barátnál,/nézett rá és hallgatott.)

Heinrich Heine: Varázsigék

Egy újdonsült ferences ült
cella mélyén olvasgatva,
bűbájosságot rejt a könyv,
pokol hatalma rajta.

S hogy az óra éjfélt ütött,
már nem tudott tenni semmit,
csak hívni vértelen ajkkal
az alvilág erőit.

Ti árnyak! hozzatok nekem
a sírból szép asszony testet,
ez éjen egyszer vélem még,
élvezze az életet.

Így szóltak a varázsigék,
mit kért megkapta egyszerre,
szegény nő jött beburkolván
egy hófehér lepelbe.

Szemében bánat. Jégkeble
fájdalmas sóhajt hallatott.
Leroskadt a barát előtt,
csak nézett rá és hallgatott.