|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
Naiv és gyermek voltam,
Azt hittem mindenem megvan,
Mi az élethez szükséges és kell,
Szállás, kacatok és étel,
De amit csak szemeim láttak,
Részei a hazugságnak,
Mivel magam elringattam,
S élve haldokolni hagytam,
Egy félholt robotnak,
Boldog lehet minden nap,
De sosem fogja megtudni,
Milyen érzés mosolyogni,
Ám lassacskán éreztem,
Valami nincs így rendben,
Szemeim hát lehunytam,
Mert e világban csalódtam,
S a sötétben véreztem,
Mégis megéreztem,
Mit soha nem sejtettem,
Más is rejlik még bennem,
Nem szegecsek, csavarok,
Hús és vér darabok!!,
Összeálló cafatok,
Melyektől erőt kapok,
S a vakok tekintetével,
Dobbanó részemmel,
Egyre csak éreztem,
Több van mint képzeltem,
Majd karomat megfogtad,
Nevemet kimondtad,
Felnyíltak szemeim,
S te ott álltál odakinn,
Kitéptél cellámból,
Acél kalitkámból,
Hol nem volt semmim sem,
Főleg nem mindenem,
Tudok már mosolyogni... :) |
|
|
- november 22 2015 05:45:45
Az embernek ki kell lépnie önmagából - ledobva láncait - és megragadni a feléje nyúló segítő kezet.
Nagyon jól szemlélteted az önmarcangolás fázisait, amíg végre rádöbbensz, hogy nem igy kell - lehet - élni, hiszen mindig, minden körülményben van segítség. Tetszett a versed mondanivalója.
Gratulálok!
Szeretettel: Évi |
- november 22 2015 08:08:48
Nagyon szépen végig vezetted a mondanivalót. Örülök, hogy meglelted a boldogságot! Mosolyogj, írj és vigyázz rájuk! Gratulálok. Éva |
- november 22 2015 10:08:29
 |
- november 22 2015 10:48:13
Köszönöm |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
