H.Gábor Erzsébet
Orvvadász
Várfalad titkos rejtekén,
gyáván lapulsz, te kéjlegény,
s vakablak mögül, sasszemed,
prédára vágyva rám mered.
Aztán meg másra fáj fogad -
mindre, ki arra látogat;
nem látlak én, de jól tudom,
leselkedsz minden kis lyukon,
s nyilad hegyezve vársz, figyelsz,
arcodon bőrt, már nem viselsz.
Vadász vagy, éltes, kéjvadász,
sellőket gyűjtő orvhalász,
esküdet mindig megszeged…
Szavad a gyilkos fegyvered;
ezernyi álom romba dől,
pennádnak mérge gyorsan öl.
Árnyék vagy, álnok álruhás,
álarcos léted, árulás,
kacagva tiporsz másokat,
törékeny asszonyt, lányokat -
nem kímélsz senkit! Bujdokolsz.
Akár egy sámán, úgy dobolsz -
s a balga, révült áldozat,
mocsaras lápot látogat.
Aztán, ha ébred, ellököd,
s beveted hóhér eszközöd;
csizmád a lelkén áthalad…
Omlik a nyirkos várfalad! |
|
