Mit is mondjak még, hogy megértsd végre,
az élet szép, de most ne lépj a jégre!
Gondolj csak a szép pillanatokra
voltak tudod, voltak, találj vigaszra!
Tudd, baráti jobbom nyújtom feléd,
úgy érzed, hogy Neked már ez nem elég?
Dehogynem, csak sírj, sírj a vállamon
gyémántkönnyed csitul, mutasd, láthatom?
Ird le az életed, én olvasom
írd ki fájdalmad, itt a toll, én adom!
Összefolynak a betűk, nem baj az
csak írj, írj, a fájdalom elszalad!
Ne engedd át magad a halálnak,
keserű érzések most felzabálnak?
Ne engedj a halál vasmarkának
dobd le láncaid, mosoly legyen válasz!
Csak sírj csak sírd el a gyöngykönnyeid
szíved kettétört, ketté, igen megint!
Jó barát vagyok, csak higgyél nekem,
feledd a múltad, a jövőd csak velem!
Hadd lássam mosolyod, mely oly' szelíd,
szárítom könnyedet nem hagylak, ne hidd,
azért vannak a barátok, tudod?
Segítenek, mondd csak, eszedbe jutott?
Olvasom versed, enyém pillanat,
érzem, hogy már nincs több, nincs több bús szavad,
az írás felemel, gyönyörforrás,
az élet szép, ugye szép? Hidd el csodás!
kell, hogy az legyen...
