Drága Anyánk!
Okozott keserûségünk
Bocsássd meg, Bocsánatot kérünk!
Néha ez az Élet
Téves útra vezet,
Bocsáss meg! S nyújtsd kicsiny kezed;
Hagy csókoljuk végre
Teli szeretettel...
Hogy mit érzel?...-válaszolnod nem kell.
Hisz érezzük mindazt...
S tükrözi szemed:
Megbocsátó, örök Szereteted.
Egyetlen Anyánk!
Felejtsd a bánat mezejét!
Ez'tán mi harcolunk Boldogságodért...
Öröklött szemünkkel
Hû szemedbe nézve
Hálásak vagyunk, hogy ÉLSZ, már...... éve.
Nem élt itt le senki
Ennyit közülünk,
Fiatal vagy, mégis Te vagy Bölcsünk.
Mindig Te voltál a Törzs!
Kire fa lombja nehezedik
Te táplálod... Ezért nem éhezik.
Te vagy a Törzs továbbra is
Ki tartja itt a lombot...
Látod, míly magasra emeltél?
- Lehagytuk a bokrot!
Egyetlen Anyánk!
Köszönetet mondunk
Mert Békénkért harcolsz, figyeled a sorsunk.
Te vagy a mi
"Édes Drága Egyetlen Anyukánk" ***
Mindig tud Anya, ha baj van:
Számíthatsz reánk!
*** Az "idézet" egy gyermekkori álomból (szószerint) származik. Örökké õrzöm- mégpedig könnyekkel, bár lehet, hogy másoknak >>"gagyi"> nem csodálkozom.
Torma Zsuzsanna - március 05 2008 11:23:01
Kedves Holdangyal!
Én kétszer is elolvastam ezt a verset. Kiérzem belõle a lényeget.
Hiszen mindannyian tudjuk, a törzs majdnem mindig az anya, akire a lomb - a sok gond - nehezedik, õ tartja össze a családot és vigyáz arra, hogy a családi tûzhely melege soha ki n e hûljön!
Nagyon szépnek találom a gondolataidat!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
