Napkorong

a könyvhétre készülő kötetemből...

Radnai István:
RÍMEK RÉMEK TEMETŐK

még szinte látom a lángoló halottakat
a civil arcra bukott rég vagy hanyatt
a ködből de szépen bontakozott
a szabadság aratott halált hozott

a szabadság nyakában nyűg
idegen lánctalpak alatt nyög
az ember hisz a nyugati isten hiteget
szít bennünk égő rőzse-hiteket

pedig a vágy mint vaskályha ég
hője túlhevíti az emelet tüzét
hol bomba-virág nyílik vagy akna
hosszú lapát-csövével rakja

moszkva és biztatja hitszegő
amerika igazi arca jön elő
esővel kevert véres arcú tócsa
a dollár emelkedett már azóta

s befűtött mozdonyként remeg a tőzsde
nem katonát csak segélyre töltve
és a segélyt az áruló a zsarnok
árulja nekünk halottnak minden sarkon

hiszen nem éltünk mécsünk vacogott
a temetőkben is a halál aratott
ágyúzó választ kapott minden puska
gyerek-gerinc nyaklott a tusra

s hogy virul növekszik a szabadságszobor
szivarra gyújt s a zsebünkben kotor
illúzió szabadság köztársaságot kiált
míg a valóság fillérekért a sarokra kiállt

szinte látom lángok merednek az égnek
az istent pörkölik s angyalszárnyat tépnek
a pehely párnákba kell és selyempaplan
míg a torony súlya alatt összedől a paplak

kondulni sem érnek ma rá lélekharangok
az elnök s főtitkár ma reggel talán bagzott
és teher alatt szuezben nőttek meg a pálmák
szabad nyugat ma is szégyelld az orcád

még szinte látom a lángoló halottakat
a civil arcra bukott rég vagy hanyatt
a ködben de szépen elveszett
egyenlőség bizalom szeretet

még szinte a mécseken látom viszont a lángokat
halottak napja után negyedike torkolattüzet tartogat
és piros a vér a pesti utcán pesti srác
drog és csalódás ma amit csinálsz

koldulni részvényből hamis tüzet rakni
híd és bokor alatt reszketve lakni
reszket a bokor madárka szállott rá
s a fagy szele lerázza nemsoká

ez lett hát kilencven a boldog epilógus
amiért a kisfogházban igazak teste lógott
eljött értünk mennyország savanyú képében
amit nem tiltott a kapzsiság szemérem

még szinte látom