Napkorong

Abendlied

Der Mond ist aufgegangen
Die goldnen Sternlein prangen
Am Himmel hell und klar;
Der Wald steht schwarz und schweiget,
Und aus den Wiesen steiget
Der weiße Nebel wunderbar.

Wie ist die Welt so stille,
Und in der Dämmrung Hülle
So traulich und so hold!
Als eine stille Kammer,
Wo ihr des Tages Jammer
Verschlafen und vergessen sollt.

Seht ihr den Mond dort stehen? -
Er ist nur halb zu sehen,
Und ist doch rund und schön!
So sind wohl manche Sachen,
Die wir getrost belachen,
Weil unsre Augen sie nicht sehn.

Wir stolze Menschenkinder
Sind eitel arme Sünder,
Und wissen gar nicht viel;
Wir spinnen Luftgespinste,
Und suchen viele Künste,
Und kommen weiter von dem Ziel.

Gott, laß uns dein Heil schauen,
Auf nichts Vergänglichs trauen,
Nicht Eitelkeit uns freun!
Laß uns einfältig werden,
Und vor dir hier auf Erden
Wie Kinder fromm und fröhlich sein!

Wollst endlich sonder Grämen
Aus dieser Welt uns nehmen
Durch einen sanften Tod!
Und, wenn du uns genommen,
Laß uns in Himmel kommen,
Du unser Herr und unser Gott!

So legt euch denn, ihr Brüder,
In Gottes Namen nieder;
Kalt ist der Abendhauch.
Verschon uns, Gott! mit Strafen,
Und laß uns ruhig schlafen!
Und unsern kranken Nachbar auch!
__________________________________

Estéli dal

Felkelt a Hold s az égen
Csillaghad őrzi szépen
Tisztán, világosan;
Homály lep néma erdőt,
S a rétekről fehér köd
Emelkedik varázsosan.

A Földet csend uralja,
S az éjjel leple rajta
Oly meghitt és kegyes,
Mint hallgatag szobácska,
Hol napjainknak gyásza
Felejtést, megnyugvást keres.

Amott a Hold, látjátok?
Mint sarló néz reátok,
De mégis ő kerek!
Vannak íly dolgok páran,
Min derülhetünk bátran,
Szemünk akkor sem látja meg.

Mi büszke emberlények,
Öntelt, botló szegények,
Oly keveset tudunk;
Légvárakat teremtve,
Mű-másolásba kezdve
A céltól mind messzebb jutunk.

Urunk, üdvöd hadd lássuk,
A múlandót ne bánjuk,
Hívságost ne tegyünk!
Engedd a jámborságot,
Hogy vígan, mint kívánod,
E földön gyermekid legyünk!

Ha elhívsz e világból,
A szenvedést tartsd távol,
Kíméld végső napunk!
S midőn elszólítsz minket,
Előttünk mennyed nyisd meg,
Hisz Istenünk vagy és Urunk!

Nevében, jó testvérek,
Lesz végső pihenéstek;
Az esti szél hideg.
Isten! Kegyelmezz nékünk,
Hogy békében enyésszünk,
S szomszédunk is, ki nagybeteg!

* * * * *