Rémálom az életem
Mibõl felébredni nem lehet,
Csak néha pislantok egyet
S a megnyugvást csak egy pillanatra lelem meg.
Te! Ki szemhéjam támasztod néha,
Köszönöm, hogy velem vagy,
Még ha nehéz a pillanat is, el nem hagysz,
És szorítod felvágott ereim, hogy el ne vérezzek.
Te vágtál le a kötélrõl mi a nyakam körül szorult,
S tudom, bár neked nem mondom,
Hisz rossz szót hozzád nem szólok,
Ha elhagysz, készítek egy újabb hurkot.
Néha szerelmünk talaját sem érzem,
De ha velem vagy az eget is elérem.
Kevesebb évet éltél, mint jómagam,
De tõled rengeteg érzelmet tanulhattam.
