...szeretem a rozsdaszagú emlékeket
Még magamhoz ölelném
A foszlásnak indult fémhálót
Átrágnám magam szögesdrótok
Burjánzó indáin
Vasbeton óriások fészkén
Átfúrnám testemet
Hagynám, hogy rám kiélezett,
Csontsovány, halálra éheztetett
Acélrudak szaladjanak húsomba
Hogy belõlem újra felhízzanak
És megunva ízemet
A másik oldalon távozzanak
És pár másodperc csak
Míg a feketedobozt elérem,
De rám morog,
Kezem után kap, megharap
És messzire köp
Beláthatatlan távolságokba,
Hogy újra azt higgyem...
szoszircsi - március 08 2008 08:17:27
[b]...drága P.P....az elsõ sort értem...mert magam is..!aztán újra visszajöttem,hogy ne csak ennyit.....minden szót megízleltem,hogy megértselek.....iszonyatosan a szavak mögött vagy...különleges!!
végülis arra jutottam magamban-magamnak,hogy talán a szabadság...az élet -életed szabadsága itt a "tét"...ha nem jól gondolom is köszönöm!! szeretettel....[/b]szí
Nagylabu_Vereb - március 09 2008 11:39:20
Vááá imááádom... körvers... jaj de jó jaj de jóóóóó
Fúúúú, eleve imádom ezt a féems hangzást... és a képeket amiket közvetítessz. Nem mondandó a lényeg nem a szavak... a hatás... és amit különösen imádok az örökkévalóságot adó ciklikussága. Most ez lesz a beszt tõled
