Hamvas zöld, dús és friss lomb integet ,
Ezen néha hosszan elrévedek,
Mázas bögre, illatos tea felett.
Elhessegetem, csak szenderegjenek ,
Az ébredező beszédes gondok,
Nem lehet,hogy a tolvaj idő megszegje
Erővel, zúzva csenje el, megint
A reggelem meghitt csend-perceit.
Kívánom, nagyon, maradjanak meg
Szelíd időtlenségben, amelyben
Előre kudarcra ítélten is kiteljesednek.
Látómezőmben ott teáskanál, fényesen,
S csörren, a mozdulat minutában táncot lejt,
A hajnal sűrű illatában,kecsesen.
S rádöbbenek-mi végre vagyok? S köröttem a világ,
A nap, a felhők, színek, illatok...szirmát bontó virág
- Pirkadatkor , a zsendülő csoda tavaszba
Belesimulok, magamat megadva!
Átölel a csend és bambán ámulok,
A világ parányi részeként vagyok, vagyok...
Ma mi is a dolgom, percenként újjászületni,
Megélni az jövendő órákat, napokat.
Valakiket várni, s vágyni a jövő tavaszt,
A teaillatot, a rám hajoló most-pillanatot.
KiberFeri - május 09 2016 17:19:13
Érdekes...
KíberFeri
gyongyszem555 - május 10 2016 08:50:48
Etusom! Jó volt olvasni pozitív kicsengésű versedet. A hajnali órákban, csodálva a természetet - miközben élvezni a tea finom ízét és illatát -jó filozofálgatni az élet értelmén "mi végre vagyok"? és versed végkifejletként megadod a válaszokat.
Szeretettel olvastam remek versedet és gratulálok!
Évi
Deak Eva - május 11 2016 14:08:20
Etusom! Veled éltem a soraidat. Szívemből szóltál. Nem tudnék egy sort sem kiragadni, mert mind igaz és rám is illik. Ölelésem. Éva
