|
 Vendég: 73
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Kiapadhatatlan és mély
lelkemnek verselő kútja.lnyeli, majd újra feldobja,
a lengévé varázsolt képleteket.
Mert nehéz az én hő szívem,
de könnyűvé vált az útja,
mely a hűs kút kávájáról,
újra és újra hozzád vezetett.
Nem számít, lábam mennyire kopik el,
hogy térdig lejárom-e?
S bár, lehajolsz hozzám egyszer,
de vaj" karodat kitárod-e?
Mosolyod újra szívemet deríti,
nem számít, mi keseríti,
mert már jelennel vegyíti,
magát az örök indulat.
Nő vagyok, nem feledhetem!
Jel, tükör, reménység, kérdés,
az etalon férfi vagy nekem,
ki megérint, átjár, és betemet.
Mikor mozdulni nem bírok már,
mikor kiterítve fekszem,
akkor is, ott is és örökké,
vágyam tovább él engemet.
2016.07.10.
|
|
|
- július 10 2016 18:15:50
Kedves Ildi!
Intellektuális élvezet ez a szerelmes vers. Főleg az eleje.(kútja-útja-újra-újra)
Az idősíkokban viszont egy kicsit elvesztem.
Gratulálok
Szeretettel
Ági |
- július 10 2016 22:44:56
Most, hogy így mondod!
Hú, Ági!
Tudod mi a borzasztó? Hogy egyik se dicséret!
De akkor mihez gratulálsz?
Most én vesztem el egy kicsit.
Köszönöm, hogy megírtad nekem.
Szeretettel:
Ildikó |
- július 11 2016 18:38:00
Ildi!
Intellektuális élvezetet jelentett nekem ez a vers. (Olyan nagyot, hogy a legnagyobbat tudtam mosolyogni )
Főleg az eleje tetszett. (A kútja-útja-újra-újra - belső rímekkel adott ritmus, lüktetés)
Az idősíkokban viszont elvesztem. (szomorú vagyok, de azért nem fogalmaztam meg kritikaként, mert nem tudom, mennyire vagy érzékeny a kritikára. Arról nem is beszélve, hátha valami általam nem ismert utalás miatt van úgy, ahogy van.)
A múlt időbe való átváltásra gondoltam. Végig jelenben nekem gördülékenyebb. Valahogy így:
Kiapadhatatlan és mély
lelkemnek verselő kútja.lnyeli, majd újra feldobja,
a lengévé varázsolt képleteket.
Mert nehéz az én hő szívem,
de könnyűvé [u]válik útja,[/u]
mely a hűs kút kávájáról,
újra és újra hozzád [u]vezet.[/u]
Nem számít, lábam mennyire kopik el,
hogy térdig lejárom-e?
[u]De, ha egyszer hozzám hajolsz,
vajon karodat kitárod-e?[/u]
Mosolyod újra [u]ha szívem deríti,[/u]
nem számít, mi keseríti,
mert már jelennel vegyíti,
magát az örök indulat.
Nő vagyok, nem feledhetem!
Jel, tükör, reménység, kérdés,
az etalon férfi vagy nekem,
ki megérint, átjár, és betemet.
Ha majd mozdulni sem bírok már,
mikor kiterítve fekszem,
akkor is, ott is és örökké,
[u]a vágyam túlél engemet.[/u]
Úgy tűnik, csak dícséretre vagy vevő. Viszont én leírom azt is, ami nem tetszik, vagy nem írok semmit.
Tudomásul veszem, ha így van, és visszahúzódok.
Nincs semmi gond.
Szeretettel
Ági |
- július 11 2016 19:47:09
Drága Ági!
Nem szeretnék csak a dícséretre vevő lenni, egyáltalán, csak amikor elolvastam a hozzászólásodat, hirtelen más megvilágításba került számomra a vers.
S az általad felsorolt szavakat, szóismétlésként éltem meg, vagy gyatra rímekként, s a felsorolás, amiket Te most belső rímeknek nevezel, gúnyként hatott rám.
De az istenért, abba ne hagyd az őszinte vélemény nyilvánítást, mert egyáltalán nem sértődök meg semmin, még akkor sem, ha olyan választ írok mint írtam.
Kiapadhatatlan és mély,
lelkemnek verselő kútja,
elnyeli, majd újra feldobja,
a lengévé varázsolt képleteket.
Mert nehéz az én hő szívem,
de könnyűvé vált az útja,
mely a hűs kút kávájáról,
újra és újra hozzád vezetett.
[b]Annyiszor megtettem már ezt az utat, hogy könnyűvé vált.[/b]
Nem számít, lábam mennyire kopik el,
hogy vaj"térdig lejárom-e?
S bár tudom, lehajolsz hozzám egyszer!
De karodat kitárod-e?
[b]Az kanosszajárásnak még nincs vége, s akinek elkopik a lába,
ahhoz le kel hajolni, s csak öleléssel lehet őt felemelni.[/b]
Mosolyod újra szívemet deríti,
nem számít, mi keseríti,
mert már jelennel vegyíti,
magát az örök indulat.
Nő vagyok, nem feledhetem!
Jel, tükör, reménység, kérdés,
az etalon férfi vagy nekem,
ki megérint, átjár, betemet.
Mikor mozdulni nem bírok már,
mikor kiterítve fekszem,
akkor is, ott is, örökké,
vágyam tovább él engemet.
[b]Bár az "ínyelinek" is lenne értelme a versben, de hibásan töltöttem fel,
eredetileg ezt írtam, elnyeli.
Igen, jól érzékelted, a harmadik versszaknál idősíkot váltottam.
Jelenből a múltba, amikor még nem tudtam mi lesz a kanossza vége,
majd vissza a jelenbe, s végül a jövőbe.
Az utolsó mondathoz ragaszkodom egyedül, mert nem a vágyam él túl, hanem a vágyam (s nem a testire gondolok) olyan erős, hogy halhatatlanná tesz engem, az írás által.
Ez az írói, költői ambíciómra utal.
Úgyhogy, mindenkit, aki ebben támogat, akár kritikával is, örömmel üdvözlök.
Szeretettel és hálával: Ildikó
[/b] |
- július 12 2016 11:36:24
" Kiapadhatatlan és mély
lelkemnek verselő kútja..."
Mintha egy régi mesét...bocsánat régi klasszikus romantikus-szimbolikus versbe kezdtem volna...
üdvözlettel: zsermen |
- július 13 2016 06:36:58
Kedves Zsermen!
És a folytatás, szóra sem érdemes?
Kritikát kérek, tisztelettel:
Ildikó |
- július 14 2016 10:58:31
Lenyeli /bocs hiba/
"S bár, lehajolsz hozzám egyszer,
de vaj" karodat kitárod-e?"
A művészetről bensőségesen.
Úgy hat, mintha térdre fektetős porolgatásra vágysz. |
- július 20 2016 19:43:20
Lenyelte.
Kitárta.
Még az is jobb a semminél!
Puszi:
Ildikó |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
