A fák, a bokrok aranyban pompáznak,
az avarban barnultan hullongnak
A bárányfelhők az őszi égbolton
a széllel a végtelenbe sodródnak.
Az alkony bíborra festi az eget
Az égi óceán csendes a felhők felett
nehéz a szívem, hiányod fáj
a horizonton felém az est dallama száll
szemem írisze mögött képek villannak
a könnycseppek lelkemre dermednek
kihunynak a lángok, mint a lemenő nap
életemből lassan a fények ellobbannak
