Napkorong

Az álmok érdekes dolgok,
ha megosztod őket mindenkivel,
akkor is csak a tieid maradnak.

Nincsenek szabályaik, mert nincs szükségük rájuk.
Nincsenek határaik sem – hiszen miért is kellene, hogy legyenek?
Miért kellene, hogy neked legyenek határaid?
Az emberek
azt mondják: Ne álmodj olyasmiről, ami
nem lehet a tiéd!
De mégis álmodhatsz róluk, és mivel az álmaid a tieid,
minden a tiéd,
amiről csak álmodhatsz.

Olyanok, mint egy színház.
Színészek állnak a színpadon – néhányuk arca ismerős, néhányan maszkot viselnek,
néhányat rég elfelejtettél már.
Nem te írod a szövegkönyvet – nem is mindig hallod, ami elhangzik.
Néha a csend is elég.
Nem mindegyik előadás tetszik, nem is kell, hogy így legyen.
Néha nevetsz, máskor pedig sírsz – a nevetés visszhangjai elhalnak majd, és
a könnyek is felszáradnak.
Egyszer minden véget ér és
a függöny végül legördül – de azért nem baj, ha nem dobod el a jegyet
az előadás után.

Az ajtón kilépve a napfényben ragyog majd minden, vagy
a hold világítja meg az utcaköveket.
Vagy talán semmit nem látsz majd a sötétben.

Csupán el kell indulnod, ennyi a lényeg.
Bármi is legyen az úti célod, bárhova is tartasz,
álmodd meg a biztonságos utadat – hogy
épségben odaérj –,
mert senki nem tudja megtenni helyetted.

Ha akarod, kérj útbaigazítást,
nincs okod szégyenkezni miatta.
De előtte állj meg és tartsd vissza a lélegzeted
egy pillanatra,
mert senki sem vész el reménytelenül. És a világ tele van csodákkal
– minden világ.
Állj meg egy pillanatra, mozdulatlanul!
Miután kifújtad a levegőt,
menj tovább az úton.
Vagy menj haza.
Vagy időzz el ott még egy kicsit.