Õ írta:Bia és én ( én kezdtem-> váltott versszakok)
Egy halott hever a földön,
Eláztatja az égbõl hulló vízözön.
Teste, mint szobor: merev, rideg.
Lelke márvány, kemény s rideg.
Hátából egy tõr figyel, némán s árván,
Igaz, várta ezt, túl sok volt a teher vállán.
Csipp-csöpp csöppen a vércsepp halkan.
Utolsó kiálltása hallatszik a falban.
Lelke rég messze jár,
Magába szívta a végtelen fellegvár.
Vagy tán lelke nem békült meg?
Nem! Lelke, mint régi szellem, teste felett lebeg.
Árton kísérti múltja,
Útját nemsokára lefutja.
Sok a gondja, sok a búja
Ember szeretne lenni újra és újra.
De ember többé nem lehet.
Az élõk már elvitték a merev testet.
Lelke itt ragadt, nem nyughat békében,
Szenvedése, eltûnt a feltámadó szélben.
