Áldásért kiált ajkam!
Szívem remegve lüktet.
Talán most kel a mag,
Melyet belém az Úr ültet.
Végtelen hálám a Tiéd,
S hálátlanságom is néha,
Bocsásd meg ezt nékem,
De szolgád, még ma is béna.
Most mégis zengek!
Gyarló emberi szóval,
Próbálok én is ízt adni,
Afféle emberi sóval.
Halld Uram, és lásd,
Hogy válik a könny örömmé!
S, hogy zengik neved áldással,
MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ
