Napkorong

Torinóban

Torinóban, egy ház előtt,
Az Ezrek utcájában —
Egy szép vasárnap délelőtt
Elmélázva megálltam

A falban márványtábla van.
írását betűzgettem —
S ott termett csöndben, zajtalan
Egy vén koldus mellettem.

Azt sem hallám: a köveken
A mankója hogy koppant.
Azért tán, mert egy nagy neven
Szivem épp akkor dobbant.. .

Az öreg már szóba kapott,
Már mondta magyarázva:
Kormányzó úr itt lakott,
Ez Kossuth Lajos háza !

Szent volt talán .. . mig itt vala,
Zarándokok keresték.
És elvitték hogy meghala
Processzióba' testét ...

Igen — feleltem csöndesen
A neve ma is szentség.
És nem halt meg, lásd öregem,
Testét bár eltemették . ...

Az öreg keresztet vetett,
Kezét imára zárta
És különös beszédemet
Szint' áhítattal várta.

Ha itt strázsálsz, e ház előtt,
És idegenek jőnek,
Hirdesd nekik: — elköltözött,
De nem hal soha ő meg!

Túl Venézia tornyain
S vizén az Adriának:
Magyarhon sikján, ormain
Nap-nap után feltámad !

Dicső alakja testet ölt
Száz márványban és ércben
És él, mig magyar az a föld,
Kossuth egy nép szivében !

Lampérth Géza

In Turin

Vor einem Haus dort in Turin
an via dei Mille Strasse –
wusste selber nicht mehr wohin
blieb stehen an der Rampe.

Ein Marmorschild war an der Wand,
was drauf ist, wollt ich lesen –
und auf einmal neben mir stand,
eins hutzeliger Bettler.

Gar nicht gehört: Auf den Steinen,
die klopfen von den Krücken,
grad lies einen grossen Namen, mein
Herz klopfte von Entzücken.

Der Alte hat angefangen,
überzeugend hat es gesagt,
Herr Gouverneur, wollte sagen,
Kossuth Ludwig, wohnte hier lang.

Vielleicht war er ein heiliger,
Pilger haben ihn besucht,
und den Leichnam als Adliger
mitgenommen in Festzug.

Ja, - habe ich leise gesagt,
sein Name ist noch heilig.
Er ist nicht gestorben, obgleich
sein Leichnam ist, beerdigt.

Der Alte hat sich bekreuzigt,
und fängt an jetzt zu beten,
die Sprache hat ihn vergeistigt
und mit Andacht erbeten.

Wenn du hier stehst, vor diesem Boden,
und Fremde kommen hierher,
sag denen: Er ist weggezogen,
doch, Sterben tut er nimmer.

Über die Türme Venetien,
über die Adriens wogen:
dort, wo das Land den Magyaren,
täglich tut er auferstehen.

Der glorreiche Ruhm wird leibhaftig,
in Hunderte Marmor und Stahl,
‘d lebt Kossuth immer und ewig
so lange Ungarn, Ungarn heisst.

Fordította Mucsi Antal