Meghajoltam elõtted.
Roppantam, mint mindenség szégyene.
Meghajoltam neked.
Suttogva, halkan mondtam ki neved.
De nem voltam elég.
Kínomban feszültem,
Balga volt létem mérlege.
Tudod-e mit ér
A lélegzetnyi csendem,
Mi borít, örjöngve árad feléd.
De te más felé indulsz.
Bennem vakmerõ lett a zúzott kép.
Törött darabjait
Vagy a szél söpri, vagy a földrõl szedik.
