Nyisd ki a szemed ,
És menj az ajtóhoz,
Ami ott van a tónál,
Ahol régen fürödtünk,
Csak kár,hogy vérrel,
Van tele,és halállal.
Nincs erdő és rét,
Úgy mint régen,
Amikor még éltünk,
És lélegzetünk is,
Így van talán.
Ha bemész,
Az ajtón,vigyázz,
Mert a kígyó foga éles,
Mint a kés amely szúr.
Eltört méccses a padlón,
Szebb múltat sejtett,
De az itt és most más,
Talán szebb,és jobb.
|
|