Március volt,tavasz illata
szállt a légben,
megigéztél szemeid
fényével.
.Hirtelen azt gondoltam,ez
csak egy álom,
szépséged levett a
lábaimrol.
Te kitaláltad gondolataimat,
édes mosolyod,
tetézte,vágyódó,naív
izgalmamat.
Hívtál,mondtad- gyere velem,
megmutatom a
búvóhelyem,,mi leszünk
csak ketten,-
meglepett a látvány,csodás
helyre vittél,amit
nem gondoltam,mielőtt,
megpillantottam.
Hatalmas helység,szépséges
festmények,aki
itt lakik feltétlen művész
lélek.
Mondtad:- várjál, eltünök egy
percre,- vártam.....
egyszercsak jöttél anyaszült
meztelen....
-Láthatod, unom az előjátékot,
amik pazarolják az
időmet, élvezni akarom,
gyönyörú testedet.
Meglepett, amihez nem szoktam,
de megtudtam,
ő egy művész lélek,érzéke van
a szerelemhez.
Vad,lángoló ölelésekbe kezdtünk
nem hinném,hogy valamit
is kifelejtettünk.
Ez az út már kitaposott volt régen,
ártatlan szerelem
érzelmei, hiányoztak ebben a
lényben.
Március havában,illatozó virágoknak
csodálatos varázsuk van,
megigézik a lelkeket,édes
szerelemre keltenek
Zsuzsa
