Napkorong

Nézd a két kezem, milyen gyenge lett,
Nem bírná el ezt a gondterhes életet,
De míg te létezel, az erőm végtelen,
Mi lesz velem ha egyszer elveszítelek?

Mégha nem is lehet, tegyünk csak úgy mintha,
Mintha ez a világ csak kettőnkről szólna,
Hol én vagyok neked, s csak te vagy nekem,
És soha nem is létezett szemernyi félelem,

Én rontottam el, minden az én hibám marad,
Annyi bűnöm van már, mint égen csillag,
De most gondolj rám, fogd a kezemet,
Legyél az életemben aki tiszta szívvel szeret,

Hibás vagyok, hogyha örökre ilyen maradok,
De nem változhatok, mert csak érted akarok,
Az én végzetem, hogyha örökre itt ragadok,
De nem indulhatok, mert nélküled nem akarok,

Mikor rám nézel, tekinteted mélyével,
Kíváncsi lennék hogyan is látsz engem,
Tudom javíthatatlan, veszett ügy vagyok,
De örök probléma lenni nem akarok,

Hibás csak én vagyok, hogyha nyerni nem tudok,
De nélküled csupán egy vesztes maradok,
Csakis az én végzetem, hogy ennyire szeretlek,
Mégha nem is lesz happy end, így a történetem,

Az életem, bármi amit valaha is megtettem,
Jelenti azt hogy léteztem, és még létezem,
Egy műalkotás, amely nem túl szép,
De nélküled sosem lehet teljes ez a kép,

Adj erőt, hogy egyszer befejezzem,
Hogy valami szebbet is teremtsek,
Adj erőt hogy az örökös rombolás helyett,
Valamit végül én is felépíthessek,

S mégha nem is lehet, tegyünk csak úgy mintha,
Mintha csak miénk lenne a sors hófehér vászna,
Hogy azon rajzoljunk egy életet magunknak,
Adj erőt hogy végre én is élni akarjak,

S egy világot teremtsek, melyben erős két kezem,
Ahol minden fáradt napon lüktet a mellemben,
S a szív nem magányos, nem csak egy húdarab,
Mely az elmúlás korral átszőtt végén árván marad majd.