Élni azért, kiért feláldoznád életed,
Meghalni, amiért nem érdemes.
Bár oly bõszen esdekel, s önsajnálatba taszít,
Hisz csak magának akarja kisajátítani az igaz lelket.
Viszont egyet elfelejtett, hogy nem érte élnek, hanem a reménynek.
Abban, miben hisznek, hogy egy nap melengetik majd a szívüket.
S akkor, a magány kénytelen lesz félre állni, az útból elkotródni.
A legvégén a remény gyõzedelmi fejedelemként tombol, a boldogság hordozója,
A sok-sok rég várt öröm forrása, a szerelem pártfogója!
gubacsi - március 19 2008 06:23:17
Nagon szép lett a versed!!! Grat!!!
csak-fater - március 19 2008 07:34:22
Mély gondolatokat írtál le nekünk és.... fura, fura nyomott hangulatot áraszt versed...kissé letargikus hangulatom lett, ami ugye azt jelenti, hogy megérintett
Szeretettel: Zoli
kormi37 - március 19 2008 11:11:53
Nagyon szép engem is megértintett a verse. Grat. Szeretettel:Kormi
Eve - március 19 2008 19:42:27
Köszönöm a hozászólásaitokat!!!Kedves Csak-fater örülök hogy megérintett a versem!Kedves Gubacsi és Kormi37!Örülök neki hogy elnyerte tetszéseteket a mûvem!Üdv:Eve
