 I
Elfáradtam,
Kimerült az agyam.
Elég volt, nem bírom!
Most már feladom,
Nem vívom tovább harcom,
Hagyom, hogy jöjjön a sorsom.
Titeket szerettelek nagyon!
Ti voltatok a vigaszom.
Már csak teher vagyok, ezt tudom,
Hisz rátok zúdítom a bánatom.
Mindent köszönök, csak ezt mondhatom.
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Ne kívánd azt, mit nem lehet,
Ne kívánd a vesztemet.
Szívem, csak téged szeret!
Szívnek keserû az ily élet,
Néha rossz útra téved.
Ezt, majd te is megérted.
Nagyon kérlek,
Csupán kép, emlék soha ne legyek,
Hisz nagyon szeretlek.
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Sajnálatból ne szeressen senki,
Kegyelemkenyéren nem tudok élni!
Szánalomból csókot ne nyomjatok arcomra,
Inkább hagyjatok magamra.
Igaz, esdeklõ vagyok,
De igényt szánalomra nem tartok.
Szívem kezemben nyújtom,
Elvenni, soha nem fogom.
Nem alamizsna, mi nékem kell,
Szeretet, hol lelkem, megnyugvásra lel.
|
|
