Napkorong

Megyek, megyek aszfaltot szeletelek,
A jó s a rossz idővel egyaránt feleselek,
Ha egyszer bennem beindult a gép,
Száguldok előre se hang se kép,

Sebesség az életerőm szabadság a vérem,
Menekülök az idő elől nem érhet utol érzem,
Vádlimeghajtású láberőmű vagyok,
Nincs az a messzeség amit fel nem falok,

Gyorsabban a fénynél gyorsabban a hangnál,
Megérkezek s megyek tovább mint a villám,
Köd előttem köd utánam nem volt soha,
Magam vagyok az a tünékeny csoda,

Ha felvettem a cipőt már meg nem állok,
Esetleg ha földön egy százast találok,
Így vagy úgy de mikor megiramodok,
Az utak koronázatlan királya vagyok,

A hajam nem lobog mert éppen rövid,
A talpaim a métereket ritmusként verik,
A levegő áll mindenütt, csak én haladok,
Mire egyet pislogok már ott is vagyok,

A mikor a hol már teljesen lényegtelen,
Annyit sem mondhatsz hogy csá, ég velem,
Megcsípem röptében a védtelen szúnyogot,
A szárnyló baglyok füleibe huhogok,

Drakula gróf nyakát is perforálom,
A spanyol viaszt megint feltalálom,
Lecsókolom a vászonról Mona Lisát,
És titkon reménykedek hogy megmosta a fogát,

Tér és idő számomra nem jelent semmit,
Hajtom a talajt alattam, legyen hova menni,
Ide megyek oda megyek agyadra megyek,
Tudom már a választ mielőtt bármit kérdezek,

Megdagasztom az elfogyó holdat,
Hogy legyen mint a fejem olyan jó nagy,
Hiszen éjt nappallá téve folyton rohanok,
A mindenen túlra a semmin át jutok,

És megérkezek majd A-ból a B-be,
Az üres hűtőmtől a sarki közértbe,
Ott majd akad számomra pár finom falat,
Ha a pénztárcám aljas módon otthon nem maradt,

De sebaj hiszen egyszer úgyis haza kell menni,
Egy örökmozgó embernek is muszáj pihenni,
Hogy legyen ideje a szélnek végre ideérni,
Mert kezdett már egy egész kicsit melegem lenni.