|
 Vendég: 132
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Az ősz sétányán egyedül mentem,
talán az utolsó pihenőm keresve,
parázs-vörös szőnyeget leltem,
fémes zizegés - selyemléptek szeptembere -.
Már nem tudom, de mintha féltem volna,
csak mentem kissé szívszorongva,
léptem alatt vörösréz szívek,
még el nem bomlottak a halott levelek.
Csupasz gesztenyefák, mint óriás csillárok,
fáklya nélküli zenekari csontváz,
hátborzongatón fenyegetett álmok,
kétélű kardként figyelték a romlást.
Csend volt akkor, metszeti alakban
zavartalan, időnként szél orgonázott,
csak csüngő jégcsapokként álltak mozdulatlan,
s egy-egy hulló rőt falevél vitorlázott.
Ó, vajon akarjátok-e a múlt melankóliáját,
amint a levelek a léptek alatt meghajolnak,
az őszt többé soha ne lássam,
azt a ragyogó ugart megsirassam. |
|
|
- szeptember 03 2017 21:00:55
Szép, elgondolkodtató versed szeretettel olvastam, gratulálok: Zsuzsa  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
