Emily Dickinson : Life
LXXII
Heart not so heavy as mine,
Wending late home,
As it passed my window
Whistled itself a tune,—
A careless snatch, a ballad,
A ditty of the street;
Yet to my irritated ear
An anodyne so sweet,
It was as if a bobolink,
Sauntering this way,
Carolled and mused and carolled,
Then bubbled slow away.
It was as if a chirping brook
Upon a toilsome way
Set bleeding feet to minuets
Without the knowing why.
To-morrow, night will come again,
Weary, perhaps, and sore.
Ah, bugle, by my window,
I pray you stroll once more!
Emily Dickinson: Lét
LXXII
Oly fáradt volt a szívem,
ablakom alatt,
midőn egy éji vándor
füttyögött egy dalt -
egy balladát, egy refrént,
míg lassan bandukolt;
felzaklatta fülem, de
rá mézet csurgatott,
mert úgy szólt, mint egy sármány, kit
semmi nem zavar,
dalol, vár, dalol, s torkán
gurguláz a dal.
Mert úgy szólt mint egy friss patak,
mely medrébe fogad,
de menüettre nógat
még vérző lábakat.
Holnap megint leszáll az éj,
sebbel, kínnal tele.
Ah, vándor, ablakomhoz,
kérlek, kürttel gyere!
|
|
.... és sikeres holnapot:munkában,sorsba
