Magányos angyal, járt oly meseszépen,
szívében gyertyaláng, kialudni készen.
Mégsem alhatott el, ez az égő mécses,
mert szerelmet, a lángot, megvédte az édes.
Gyönyörű lelkében, ragyogott a hajnal,
lángoló szívében, kiégett álmokkal.
Langyos szikrák között, enyhe szellő táncolt,
hamvadó reményben, csak a tűz lángolt.
Hitte, hogy magánya, nem tarthat örökké,
rátalál az érzés, egy ragyogó fény.
Kősziklák közt járó, bús magányos könnycsepp,
felolvadt a nyárban, ami jéggé dermedt
"Gyönyörű lelkében, ragyogott a hajnal,
lángoló szívében, kiégett álmokkal.
Langyos szikrák között, enyhe szellő táncolt,
hamvadó reményben, csak a tűz lángolt."
