tó felett állok sötét van
arcom a semmibe mered
félek hogy egyszer rámkacsint
inkább nem nézek többé bele..
inkább otthagyom mitõl rettegek
s boldogságot immár sosem lelek
mert szerelmem el nem nyeri
ki szívemet galádul megveszi,
mert venni nem lehet, mit nem adok magam..
így ágyamon fekszem hasztalan
s szívem minduntalan fázik
hisz lelkem vérben ázik
nem szorít kéz, nem suttog hang,
egyedül maradtam míg a világ van.
