Napkorong

Petőfi Sándor: Az alföld / Die Tiefebene

Die Tiefebene

Was willst du von mir, raue Karpaten
mit dem wildromantischer Föhrenwald!
Bewundern kann ich, aber lieben nicht,
und deine Gebirge geben mir keinen Halt.

Unten, ans Flachland weiter Ebene
dort bin ich daheim, und dort ist mein' Welt;
Wie aus dem Kerker befreite Adlerseele,
wenn mein Blick auf endlose Ebene schwellt.

Dann fliege ich hoch über dem Wolken
weg vom Erde, wo meine Gedanke kreist,
und lächelnd schaut mich die weite Ebene
von der Donau bis zu den Ufern des Theis.

Unter das Trugbild bedeckten Himmel
Klein-Kumaniens hundert dicke Huden,
und mittags bei dem langem Ziehbrunnen
vor den zwei breiten Doppeltrögen saufen.

Das wilde galoppieren des Gestüts
rauscht im Winde und die Hufen stampfen,
und hört man das Johlen des Pferdehirten
und das Knallen den lauten Peitschen.

Beim Gehöft am Schoß der milden Brise
wiegt sie sich der Weizen mit vollen Ähren,
und mit regen Farben des Smaragdes
will die Gegend einen Kranz gewähren.

Hierher fliegen von der nahen Rohre
die Wildgänse in Abend Dämmerung,
und aufgeschreckt fliegen sie sofort weg,
wenn der Schilf biegt, beim schlechte Witterung.

Hinter dem Hof mitten in tiefen Puszta
einsam steht, mit schiefen Kamin ein Gasthaus;
Öfters besucht von durchstiegen Ganoven,
auf dem Markt gehend, nach Kecskemét hinaus.

Beim Gasthaus ist ein winziges Pappelwald
vergilbt in Sand der Königsmelonen;
Dort nistet auch der gellende Falke
wo die Kinder ihn nicht beunruhigen.

Dort gedeiht auch das traurige Steppengras
und das blaue Blume der Kugeldistel;
Zu ihren kühlenden Schatten beim Mittagshitze
die bunte Echse kommt, mit ihren Geschwistern.

Dort Fern, wo Himmel und Erde treffen,
aus die Düsterheit die Blaue Wipfel der Obstbäume
blickt, und dahinter wie eine zarte Nebelwand
die Türme die städtischen Gotteshäuser.

Schön bis du, Flachland, zumindest für mich schön!
Hier stand meine Wiege, hier bin ich geboren.
Hier soll man mich, mit dem Leichentuch zudecken, hier
soll ein Hügel über meinen Grab erheben.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Az alföld

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönébõl szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpûlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhõk közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettõs ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellõk lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltõl meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dõlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdõ
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektõl nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hûs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsõm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.

Petõfi Sándor

Hozzászólások

Toni - november 20 2017 17:47:11
Köszönöm Manon, az olvasást ...és a hozzászólást is... Petőfi természetesem magyarul írta, mint ahogy a magyar vers alatt áll: Petőfi Sándor. Az én nevem a németre fordított vers alatt van, mint: Fordította Mucsi Antal-Tóni ...üdv Tóni...

Szollosi David - november 21 2017 02:06:46
Manon... elborzadtam nagyon...