|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Ott álltam kint a rónán, egyes- egyedül,
a földet már vastag pihe hó takarta.
Nagyon fáztam, ezért karjába zárt a tél,
bársonyos csillám- palástot terített rám,
elvarázsolt úgy, ahogyan ő akarta.
Meddig fekszik még páncél e néma tájon,
mennyi ideig tart még ez az alélt világ?
Egy szürke kis veréb reszketett az ágon,
már alig élt, átázott a tollazata.
Csendben vert a szíve oly haloványan,
védtem őt, hogy a szél jobban ne ártson!
Csöppnyi csőrét áztatta könnyének zamata,
biztonságba helyeztem túl a forráson.
Örömmel láttam, hogy már magához tért,
majd tovarepült messze egy őzcsapáson.
Paták nyomán már csak a káprázat maradt,
mert befedte a pihe- puha hó- álom.
Meddig fekszik még páncél e néma tájon,
mennyi ideig tart még ez az alélt világ?
Hárfahúr hangja töri meg a mély csöndet,
lassan nyújtózkodik, majd csobban a csermely,
zörren a szél, átvonul a szuszogó árkon.
Szöszmöszöl az erdő, somfordál a mező,
felébred mély Csipkerózsika- álmából,
a dermedt föld felenged, még nyújtózkodik,
az egész világ dalra fakad e csodától.
|
|
|
- február 04 2018 18:37:54
Kedves Zsuzsa !
Meghatóan szép ez a versed amit olyan mesteri módon érzékeltettél
Szeretettel gratulálok
Tibor |
- február 04 2018 20:50:22
Kedves Zsuzsám!
Csodás téli képekkel, sok érzéssel teli fenséges versed, élmény volt olvasni.
Szívvel, nagy szeretettel olvastam, elismeréssel gratulálok remekedhez!
Margit |
- február 06 2018 18:36:27
Tetszett. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. augusztus 05. szerda,
Krisztina napja van.
Holnap Berta napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
