Debreczeni Zsolt: Hallom....
Hallom, azt az egyetlen, parányi szíved,
hogy még ver, és itt vagy, és semmi baj sincs veled.
Mert hajnal kél és csillag, és minden olyan szép,
mint rózsák illata közt, tündököl a rét.
Látom azt a szikrázó, csillogó két szemed,
hallgatom, hogy lelked, mennyire van benned.
Érzem azt, hogy érzed, hogy minden rendben veled,
hogy halvány kincs a hited, a csillagodnak nézted.
Csillámlik a szikra, ha hallom a te neved,
porlik minden szépség, ha nincs veled, ki szeret.
Vagy érzed csak, hogy véred, nem pezsdül már fel,
hogy hallgatások árán is, csak egy csillag lett jel.
Hallom, vagy látom, már nem hiszem el,
se alkonyat, se nappal, de csillag sem felel!
Gyenge árnyakat, most könnyű napfény követ,
a szíved elsodorta, de megőrizte lelked.... |
|
