Debreczeni Zsolt: Mert nem tudtad, hogy vagyok....
Mert nem tudtad, hogy vagyok, ezen az éjjelen,
és nem tudtam, hogy vagy, csak álltam ott, szerényen.
Rózsák illata, csak terelgetne eléd,
de leszakított mindent, ami vonzott feléd!
Elért a búbánat, a halk reményt csak várta!
szívem rejtekébe, beférkőzne máma!
Tövisek az ágon, furcsák, s még élesek,
de szirmai rózsámnak, tisztán hófehérek..
Van még ott becsület, hol vajpuha az ága,
annak a rózsának, mely szirmát bontva áll ma?
Mert elérni a mindent, oly közel jött oda,
mint halvány viasz olvadna, a hervadó rózsára!
Vajon olvad e már, a léleknek kő vára?
mely majdnem porrá omlott, nyári forróságba!
Viszont ami biztos, hogy elhervadt a rózsa,
mert nem tudtad, hogy vagyok, s álmaimban járva,
"Szellemként suhanok, a megsebzett világba!" |
|
